A Gyáli Egészségügy

A Gyáli EgészségügyA városi egészségügyi központok önálló intézményként működnek már a 20. század végétől. Az intézmény alap keretein belül 8 felnőtt háziorvos valamint 4 gyerekorvos és 2 fogorvos illetve gyógyszertár működik a község egész területén. Ezen kívül jelentős számban található csecsemő és gyerekgondozási szociális intézmény is, amik szintén az állam által jóváhagyott tervezetek alapján működnek. Az egészségügy regionális szinten szinte az ország teljes területén meglehetősen fejletlen. Ezért a jövőkép azon része, amely magába foglalja a kórházak, és az orvostudomány fejlődéséhez szükséges projektek megvalósítását jelen helyzetben működés képtelen. Ez részben a hiányos tőke részben pedig a nem megfelelő anyagi viszonyoknak köszönhető. A szakorvos ellátás is szerteágazó, ahogy munkakörük is. Azonban a tervek nem valósulhatnak meg a megfelelő fejlesztések nélkül amennyiben az állam nem nyitott a változtatásra, úgy a helyzet csak fokozatosan romolhat a jelenlegihez képest. Ezért a legújabb munkalehetőségek gyálon honlapon számos egészségüggyel kapcsolatos munkakörben is tájékozódhat szakmai tudásának és érdeklődésének megfelelően.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.